Beszélgetés Klenjánszky Tamás művészeti szaktanácsadóval

Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójáról emlékezik meg 2010-ben városunk, mely méltó megünneplésére számos programmal, komolyzenei koncerttel, nívós rendezvénnyel készülnek Gyula város kulturális szakemberei. Mindezt országos és nemzetközi szaktekintélyekkel karöltve teszik mindazért, hogy a nemzeti himnusz atyja, a magyar nemzeti opera megteremtője szülőhelyén, olyan színvonalas programokkal tudjanak Erkelről 2010-ben megemlékezni, amely méltó Gyula 2008-ban elnyert, a Kultúra Magyar Városa címéhez. Az Erkel bicentenárium alkalmából városunk olyan rangos koncertekkel szeretne adózni a zeneköltő emlékének, amelyet egykoron elődeink élvezhettek. Sajnos az áhított eszköz, egy hangversenyzongora még nem áll rendelkezésre, de bízunk benne, hogy a kerek évfordulóra az álomból valóság válhat. E magasztos cél elérése érdekében számos szaktekintély segítségének örülhetünk Erkel Tibortól kezdve Halmos Bélán át Szecsődi Ferencig.
Klenjánszky Tamás művészeti szaktanácsadó, a genfi székhelyű Európai Művészeti Fesztiválok Szövetségének volt főtitkára, több nemzetközi művészeti fesztivál alapítója és a Budapesti Tavaszi Fesztivál egykori igazgatója szaktanácsadóként csatlakozott az Erkel emlékév szervezési munkálataihoz, a távlati tervek megvalósításához. Munkájáról, Gyulához fűződő viszonyáról, a kihívásokról, valamint az Erkel Ferenc emlékévről alkotott gondolatairól kérdeztük.

– Hogyan mutatná be önmagát?
– 1969-ben zongoraművész-tanári diplomával zártam zeneakadémiai tanulmányaimat, amelyek során mindmáig érvényesen befolyásolták gondolkodásomat Kroó György és Ujfalussy József zenetörténet és zeneesztétika előadásai. Bölcsészettudományi irányban is tájékozódtam, filozófiatörténetet és általános esztétikát Vitányi Ivántól és Bizám Lenkétől – egykori Lukács György tanítványtól – tanultam. Mindezt a nyelvek iránti érdeklődés egészítette ki, az angol, francia, német és orosz nyelvvel foglalkoztam kisebb-nagyobb rendszerességgel. Pályám kezdetén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tanárképző Intézetében tanítottam zongora, zenetörténet és esztétika tárgyakat.
Főiskolás korom óta mindmáig foglalkozom a művészeti közművelődés és szakképzés, valamint a nemzetközi kulturális együttműködés – egymást kiegészítő – területeivel. Éveken át dolgoztam önkéntesként nemzetközi szakmai szervezetek választott testületeiben, mind az Unesco rendszerhez kapcsolódó, mind pedig az Európai Közösséggel együttműködő hálózatokban. A nemzetközi együttműködés keretében négy évtizeden keresztül vettem részt mesterkurzusok, konferenciák, műhelytanácskozások és fesztiválok koncepciójának és programjának tervezésében és megvalósításában. 1972 és1996 között Budapesten, az egykori Interkoncert művészeti szakembereként, majd az Interart Fesztiválközpont alapító igazgatójaként tevékenykedtem, 1997-től 2004-ig az Európai Művészeti Fesztiválok Szövetségének titkárságát vezettem Genfben.
Minden munkaterületen, minden feladatkörben a stratégiai gondolkodás, és a valóságos szakmai érdekek széleskörű egyeztetésének szellemében dolgoztam. 2004-től független szakértőként és felsőfokú szakképzési programok előadójaként vállaltam felkéréseket, elsősorban a kulturális tárca nemzetközi művészeti programjaival foglalkozó háttérintézmények – Balassi Bálint Intézet, Ungarischer Akzent titkársága, Zenei Koordinációs Iroda – szakmai tanácsadójaként.
Feleségem, Sas Ágnes, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos osztályvezetője, aki a régió XVIII. századi zenetörténetével foglalkozik. Nóra lányunk Zürichben fejezi be német nyelvészeti és irodalmi, valamint matematika tanulmányait, Sarolta lányunk pedig az ELTE francia-magyar doktoriskolájában készül diplomamunkája megvédésére.

– Milyen emlékek, élmények, ismeretségek kötik Gyula városához?
– A hetvenes évtizedben – a Jeunesses Musicales (Zenélő Ifjúság) nemzetközi szervezetének magyar szekciója képviseletében kerültem rendszeres kapcsolatba, a fővároson kívüli kulturális élet fontos zenei intézményeivel, szakembereivel. Békés megye – Orosháza, Szarvas, Békéscsaba és Gyula – zeneiskoláival együttműködve zenei klubokat és nyári zenei táborokat szerveztünk.
A magyar művelődéstörténet legendás intézménye, a Gulyás György, majd Hollerung Gábor vezette Békéstarhosi Zenei Tábor is megtisztelt csatlakozásával. Ebben a munkában lelkes és igen eredményes partnerünk volt – diákkorától kezdve – Lindenbergerné Kardos Erzsébet zenetanár. A nyolcvanas évtizedben a művészeti fesztiválok világában, különösen az országos szakmai érdekérvényesítés, valamint a rendszeres nemzetközi kooperáció és koprodukció fejlesztésének eltökélt szándékával, találtunk széles együttműködési terepet az ország számos megyéjével és településével. A fenti körben is fontos volt Békéstarhos a Zenei Napok fesztiváljával, Gyula pedig a Várszínház igen rangos intézményével csatlakozott az alapítókhoz. Létrehoztuk a Magyarországi Művészeti Fesztiválok koordinációs fórumát, amely – a kulturális tárca makacs ellenállása miatt – nem tudhatott jogi státusszal rendelkező szervezetté alakulni. Öt éven keresztül, évente két alkalommal találkoztunk azzal a céllal, hogy intenzíven fejlesszük a két- és többoldalú – hazai és nemzetközi – kooperációt. A rendszerváltás folyamatában megszűnt a tárca-engedélyeztetés kötelezettsége, és azonnal egyesületté alakultunk. Bármennyire is patetikusnak tűnhet, mégsem határozhatom meg a több, mint évtizedes kapcsolatunkat Havasi Istvánnal másként, mint küzdőtársi viszonyt. A Gyulai Várszínház ma is imponálóan koncepciózus, professzionális és progresszív művészeti műhely, amelyet Gedeon József – elődjével azonos gonddal és igényességgel – jól megválasztott hazai és külföldi partnerekkel, művészekkel és szakemberekkel teremt újra évről-évre. Mindketten sok figyelmet fordítottak, és sok idejüket áldozták a szakmai szervezetek létrehozatalára és eredményes működésére.
Nem feledkezhetünk meg az önkormányzat felelős vezetőivel újra kialakított jó kapcsolatokról sem. Úttörő vállalkozásunk volt a Budapesti Nemzetközi Erkel-Kodály Énekverseny egykori megújítása, amelyben a két szülővaros vezetői és szakemberei pótolhatatlan segítséget adtak, hogy igen kivételes formában – gyulai, kecskeméti és budapesti programmal – rendezhessük meg, a rádióval, a televízióval, az Operaházzal és a Zeneakadémiával közös programot. Nem kevés ellenállást kellett leküzdenünk. A gyulai segítőtársak között Jenei Kálmán elkötelezett, áldozatos szerepvállalását nem tudhatom elfelejteni.
A felsorolással arra a fel nem tett kérdésre is válaszoltam, hogy vajon miért szeretem és tisztelem Gyulát, a Kultúra Magyar Városa megtisztelő címének birtokosát. Nagyon örülök, hogy jelen lehettem a cím elnyeréséhez kapcsolódó – igen színes és színvonalas – gyulai programon.

– Civil kezdeményezésre indult zongoravásárlási kampány városunkban. Milyen eszközökkel győzhetők meg meg a mecénások arról, hogy Erkel Ferenc szülővárosában létjogosultsága van egy komoly, Steinway versenyzongorának?
– A város – és a Gyulai Varszínház – kitüntetett történeti, valamint nemzetközi kulturális és turisztikai piaci poziciója (nem szeretem ezt a kifejezést, de amikor olyan jelentős kiadásról van szó, mint egy hangversenyzongora esetében, akkor feladatunk, hogy a mecénások felismerjék kötelezettségeiket, a potenciális szponzorok pedig imázsépítő és marketing lehetőségeiket, és ezért a hosszú távon nyilvánvalóan megtérülő invesztícióról kell értekeznünk) és az Erkel bicentenárium kivételes alkalma, egyaránt megköveteli, hogy a múlt értékeihez és a jövő lehetőségeihez méltó eszközök álljanak rendelkezésre. A gyulai kollégák már két éve folyamatosan dolgoznak a rangos jubileum tervezésén, és ezt a következetes munkálkodást az érintett országos intézmények ismerik, elismerik. Nem titok, hogy a zongora ügyéről már a megyén kívül is több fórumon esett szó, és igen komoly esély van arra, hogy közös erővel megteremtsük a szükséges anyagi hátteret.

– A 2010-es Erkel bicentenárium alkalmából Ön felkérést kapott, hogy legyen szakértője a jeles esemény körüli munkálatoknak. Mit jelent Önnek ez a felkérés?
– A magyar zeneélet intézményrendszere egy különleges „csillagállás” periódusában él. A 2006-os Bartók és a 2007-es Kodály emlékévek (mindkettejük születésének 125. évfordulóján, illetve közös népdalgyűjtő, kutató munkásságuk kezdetének centenáriumán) ikercsillagát, az Esterházy birodalom művészettörténetének mindmáig legjelentősebb, világszerte ismert személyisége, Joseph Haydn halálának 2009-es jubileuma követi, és az ív 2010-ben és 2011-ben Erkel Ferenc és Liszt Ferenc bicentenáriumával zárul. A felsorolt évfordulók – nemcsak az ikercsillagok esetében – aligha választhatóak el egymástól. Számos konkrét történeti és esztétikai összefüggés teszi a szakemberek számára különleges kihívássá ezt a sorozatot. A perspektívát zenén kívüli – szintén művelődéstörténeti és történelmi jelentőségű – tények, egybeesések is determinálják, hiszen Pécs készül az Európai Kulturális Főváros (2010.) szerepére, Budapest pedig az Európai Unió prezidenciális kötelezettségeinek teljesítésére (2011 I. féléve). És természetesen mindkét város európai tágassággal és országos mélységben gondolkodva tudhatja sikeresen betölteni a vállalt – szép, és komoly felelősséggel járó – szerepet. Értékes tény, hogy hazánk intézményes európai integrációjának izgalmas folyamatában hatalmas segítséget jelent a két évforduló, hiszen Erkel Ferenc és fiai, úttörő szerepet játszottak egy európai szintű hazai zenei intézményrendszer felépítésében, Liszt Ferenc életműve és pályája a legragyogóbb és leggazdagabb példák közé sorolható az európai romantikában, az önfeláldozásig készséges, segítő szolidaritást is képviselő európai identitás és nemes patriotizmus szerves egységét képviselő – mondjuk így – európai citoyen szemléletével. A liszti Weltanschau követhető, követendő példa valamennyiünk számára.
Ahogy gyulai kollégáim, partnereink is hosszú ideje készülnek az Erkel bicentenáriumra, az érintett intézmények és szakemberek – Magyarországon és egyre több európai országban is – tettek lépéseket a sikeres előkészítés érdekében. Jómagam 2005. nyarán kaptam felkérést a Bartók, majd a Kodály évfordulók szervezőitől, és párhuzamosan – a nem egyszer kényszerű késéssel induló együttműködés tapasztalataiból is okulva – elkezdtünk a 2009-2011 szakasz konkrét tervezésén is dolgozni. A két bicentenárium ügyében jó időben fogtunk a munkához.
És hogy mit jelent nekem ez a felkérés? Az előzőekből – remélem – kiderülhetett: munkát és felelősséget, kihívást és – szintén remélem – sokunk közös sikerét.

– Gyula 2008-ban elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet. Mit gondol, mivel érdemelte ki ezt a város, valamint mit kell tennünk – a lakosságnak, a szakembereknek, városvezetőknek – azért, hogy továbbra is méltók legyünk a cím birtoklására?
– Nem én vagyok hivatott indokolni, hogy miért nyerhette el ezt a kitüntetést Gyula városa, hiszen az okokat a döntésért felelős szakemberek és politikusok meggyőzően felsorolták. Ami pedig a jövőt illeti: azok közé tartozom, akik megtiszteltetésnek tartják, hogy egy olyan város intézményeivel, a kulturális élet fejlesztéséért pártállástól példaadó módon függetlenül együttműködő politikusaival, és polgáraival dolgozhat együtt, ahol a társadalom kulturális érdekeinek felelős érvényesítése párosul a koncepciózus és ugyanakkor rugalmas együttműködés készségével. Nincs szükségük tanácsokra, de szükségük van a partnerek széles körére, akik a közös érdekek és közös kötelezettségek tudatában társulnak távlati terveikhez, programjaikhoz.